Nagy várakozás előzte meg a 2017 októberében Budapesten tartott Sathya Sai Emberi Értékek Oktatása alaptanfolyam második kurzusát, amely nemcsak a résztvevő pedagógusok, de az önismeret elmélyítése iránt érdeklődő további résztvevők számára is értékes tapasztalattal szolgált. Ezúttal az előadások olyan témákra összpontosítottak, mint az emberi értékek és az emberi személyiség kapcsolata, az értékelés és az önértékelés, a példamutatás fontossága, illetve többek közt az integrál oktatás pedagógiája.

A közel húszfős hallgatóság számára a Petra von Kalinowski (Németország) és Marianne Meyer (Dánia) által nyújtott információk értékes segítségnek bizonyultak saját személyiségük és a mindennapi életükben tapasztalt folyamatok mélyebb megértéséhez. Érdemes megjegyezni, hogy az októberi kurzuson olyan korábbi hallgatók is részt vettek, akik már elvégezték ezeket a modulokat, mégis szívesen ismételték át a már elsajátított tudást, hogy újabb lendületet kapjanak önismereti munkájukhoz.

A résztvevők korábbi kérésére a jelenlegi kurzus még több műhelygyakorlatot és csoportos beszélgetést tartalmazott, amelyek remek lehetőséget biztosítottak arra, hogy az elméleti alapelveket mindenki a maga mindennapi életében is fellelhesse, illetve hogy saját életükből merített példáikkal ösztönözzék egymást.

A visszajelzések alapján a résztvevők ismét igen hasznosnak ítélték mind az előadásokat, mind a gyakorlati feladatokat; sokan elmondták, hogy a hétvége ösztönzést jelentett számukra a megkezdett önismereti munka folytatására vagy éppen a példaértékű történelmi személyiségek életében tanulmányozására. Mások erőt és bátorságot merítettek az elhangzottakból az útjukban álló akadályok leküzdésére, sőt, olyanok is voltak, akik amellett határozták el magukat, hogy önismereti napló vezetésébe kezdenek, így teremtve tisztább képet azon szokásaikról, amelyeket meg kívánnak változtatni.

A kurzus zárásaként résztvevők kifejezték szándékukat a tanfolyam mielőbbi folytatása mellett.

 

Galéria Galéria – Kattintson a kinagyításhoz