Az ESSE Intézet tantestületét egy jól felépített európai ESSE tanárképző csapat alkotja, amelynek minden egyes tagja hivatásos oktató, több mint húszéves tapasztalattal a Sathya Sai Emberi Értékek Oktatása területén.

Igazgató: Marianne Meyer (Dánia)

1943-ban Koppenhágában született.

Egyetemi tanulmányait a koppenhágai Üzleti Akadémia elvégzésével kezdte, majd később pszichológiai, filozófiai és pedagógiai szakon szerzett alapképesítést, illetve számos további diplomával is rendelkezik a felnőttoktatás terén.

Szakmai munkásságának a felnőttek képzése is folyamatosan részét képezte, számos cégnél, egyesületnél dolgozott ügyvezetőként, trénerként, előadóként, tanácsadóként.

1987 óta az ESSE Intézet oktatóképzője, így több mint 25 éves tapasztalattal rendelkezik az emberi értékek oktatását illetően.

Főoktató: Katinka van Lamsweerde (Hollandia)

Katinka Hollandiában született (jelenleg Franciaországban él).

Miután mesterdiplomát szerzett az amerikai Tuft's Egyetemen települési és környezetvédelmi szakpolitikából, két oktatási és humanitárius nonprofit szervezet társalapítója volt, amelyeknek a célja az alapfokú oktatás lehetővé tétele és az értékek oktatásának támogatása Laoszban és Haitin.

Mióta 1996-ban elkezdte az emberi értékek oktatását, önkéntesként tanít és tart olyan képzéseket, amelyek az emberi értékek integrációját segítik elő különböző kultúrákban és kontextusokban Laoszban, Thaiföldön, az USA-ban, Haitin és Európában – gyerekekkel, fiatalokkal és felnőttekkel dolgozva együtt.

2005-ben részt vett a thaiföldi Sathya Sai Intézet Emberi Értékek tanfolyamain, és 2008–2009-ben tanított is bentlakásos iskolájukban. A következő évben az USA-ban és Haitin kezdett műhelygyakorlatokat tartani.

Katinka 2011 óta ESSE oktató.

Főoktató: Rainer Benda (Németország)

Rainer Németországban született.

Tanulmányi eredményei közé tartozik, hogy 1964-es érettségijét követően német és angol nyelvet és irodalmat tanult, majd egy évig tanársegédként dolgozott a dublini Trinity Kollégiumban, ahol angol-ír irodalomból diplomát is szerzett.

Szakmai pályafutása során 33 évig tanított angol és német nyelvet középiskolákban és gimnáziumokban Brémában, illetve öt évig az észak-spanyolországi Bilbaóban is (1983–1988).

Ezt követően spanyol nyelv és irodalom, valamint filozófia-etika szakon szerzett diplomát a Brémai Egyetemen, ahol ezeket a tantárgyakat 2005-ig oktatta is, illetve ezzel párhuzamosan gyakorlati oktatást tartott középiskolai tanárjelölteknek.

Rainer Benda 1982 óta vesz részt a Sathya Sai Oktatásban, és 1988 óta szolgál az Európai Sathya Sai Oktatási Intézet (ESSE) tanárképzőjeként.

Főoktatók:
Marianne Meyer (Dánia), Katinka van Lamsweerde (Hollandia), Rainer Benda (Németország)

Társult főoktatók:
George Bebedelis (Görögország), Vassiliki Stephanides (Görögország)

Előadók / referensek:
Jirka Blazek (Csehország), Dr. Tomas Bures (Csehország)

Az ESSE csapatát időnként más európai országok oktatói is erősítik.