2017. február 4.

A magyarországi ESSE 3. kurzus – záró követelmények harmadik találkozójára a hat szenior résztvevő lelkes várakozásától kísérve 2017. február 4-én került sor Budapesten. Ez alkalommal a hangsúly a jelöltek projektmunkájának előkészítésére esett. 

A szóban forgó projektek olyan önálló és egyéni feladatot jelentenek a résztvevőknek, amely során a Sathya Sai Emberi Értékek Oktatása módszereit valamilyen gyakorlati helyzetben kell alkalmazniuk. A jelöltek az általuk adott visszajelzések alapján minden olyan szükséges információt és eszközt megkaptak a találkozó során, amelyre a munkájuk következő lépései során szükségük lesz. A konzultáció számos kérdés tisztázására is lehetőséget nyújtott.

A kurzus során a résztvevők olyan ismeretekhez jutottak hozzá, amelyek révén a projektjük jól értékelhető eredményekhez vezethet. A csoportos beszélgetések szintén nagy segítséget jelentettek a háttérkutatások elvégzésének módja, valamint a megvalósítási terv kidolgozása tekintetében.

 

Galéria – Kattintson a kinagyításhoz