A Sathya Sai Emberi Értékek Oktatásának pedagógiája az integrál oktatást alkalmazza, amely holisztikus megközelítésen alapszik, és az emberi természet minden aspektusát feltárja, illetve az élet minden területére kiterjed, egyesítve a világi és lelki nevelést.

Ennél fogva a Sathya Sai Emberi Értékek Oktatásának célja, hogy beépítse az emberi értékeket a tantervbe, teljesen átszőve velük az oktatás minden területét, a tanulás és tanítás folyamatát egyaránt beleértve. A legfontosabb az, hogy minderre egy szeretettel teli környezetben kerüljön sor. Ebben a tanár kulcsfontosságú szerepe, hogy a szeretet példaképe legyen.

A program nem azt javasolja, hogy változtatni kell a jelenlegi tanterveken, hanem arra törekszik, hogy megerősítse és gazdagítsa ezeket, amelyek ezáltal alkalmassá válnak az értékek új dimenziójának közvetítésére.

Ennek eszközei az öt tanítási technika jelenti, amelyek a következők: meditáció/csendes ülés, imák/idézetek, történetek mondása, csoportos éneklés és csoportos tevékenységek, valamint más, ezekkel összeegyeztethető technikák, amelyek teljes körű tanulási tevékenységeket biztosítanak a test, szellem és lélek egységének ápolására.

A történetek mondásának célja, hogy felébressze az érdeklődést, a képzelőerőt és a kutatószellemet, hogy élénkítse a kíváncsiságot és fejlessze a vizualizációs képességet, továbbá hogy megértést, együttérzést és béketűrést teremtsen, illetve fejlessze a megkülönböztető képességet és a memóriát. Dinamikus módon ejti rabul a szívet és az elmét, illetve értelmet és jelentőséget ad az életnek azáltal, hogy viselkedési mintákat alakít ki.

Az imák és inspiráló idézetek javítják a memóriát és a koncentrációt, élesítik az intuíciót, illetve a lelket és a szívet a legmagasabb eszmék szintjére emelik.

Ahogy az ima segítheti a belső elcsendesülésre való felkészülést és a belső béke megteremtésérét, a meditáció/csendes ülés segít kapcsolatot teremteni a bennünk rejlő szeretetenergiával, és kialakítja a békét. Segít az érzékek uralásában, önvizsgálatra ösztönöz. Élesíti az értelmet és támogatja az intuíciós erő fejlődését, valamint javítja a memóriát és koncentráló képességet.

A csoportos éneklés elősegíti a koncentrációt, az együttműködést és a csapatszellem kialakítását. Ezen kívül elősegíti az egyensúlyt, a harmóniát, az örömöt és szeretetet. Kutatások bizonyítják a zene gyógyító hatását, amely egy ritmusba hozza a szívet és a légzést, de a zenei érzéket, illetve a test, szellem és lélek harmóniáját is fejleszti.

Az olyan csoportos tevékenységek, mint például a beszélgetések, kreatív tevékenységek, szerepjátékok, különböző társadalmi munkák és szolgálati projektek lehetővé teszik a gyermekek számára, hogy közvetlenül megtapasztalják, megértsék az értékeket a gyakorlatban, a mindennapi élethelyzetek során. A különböző tevékenységek lehetővé teszik a gyerekek számára, hogy meg is tapasztalják azt, amit megtanultak, megértettek. Ezek a tevékenységek előmozdítják a kreativitást és képzelőerőt, fejlesztik a megkülönböztető képességet és elvont gondolkodást. Megkönnyítik az önfegyelmet és a társadalmi szabályok, kötelezettségek, valamint a környezet megértését.