"Az egyetemes emberi értékeken alapuló önismeret"

2015. november 3–6. között tartották a kazahsztáni Almaty-ban a harmadik nemzetközi szemináriumot "Az egyetemes emberi értékeken alapuló önismeret" témájában a Bobek – Nemzeti Tudományos Gyakorlati Oktatási és Egészségjavítási Központ felkérésére. A szemináriumon az ESSE Intézmény oktatói, Marianne Meyer, Anita Friedrich és Petra von Kalinowski vettek részt.

A szeminárium az ország minden területéről összehozta Kazahsztán „Önismeret” névre keresztelt nemzeti erkölcsi és spirituális oktatási programjának pedagógusait, beleértve az óvodapedagógusokat, az egyetemi és főiskolai oktatókat. A hallgatóság jelentős részét a Nemzetközi Szemináriumot szervező Bobek Központ alkalmazottai alkották.

Összesen 294-en vettek részt a szemináriumon. Közülük 174-en az ESSE képzés 1. Moduljával ismerkedtek meg, 120-an pedig, miután már az előző évben részt vettek az 1. modul előadásain és műhelymunkáin, most a 2. modullal folytatták. A szeminárium végén minden résztvevő oklevelet kapott.

A szeminárium fő célja az volt, hogy felfedje az érték-prioritásokat az „Önismeret” erkölcsi és spirituális oktatási programban, hogy fejlessze a résztvevők erkölcsi és spirituális tudatosságát, önismeretét, valamint hogy fokozza az értékfejlesztésre helyezett hangsúlyt az oktatási intézményeken belül.

A szeminárium gyakorlati eszközöket is kínált: olyan technikákat, módszereket és megközelítést, melyek nemcsak az „Önismeret” órákon fontosak, hanem az oktatási intézmények környezetének minden szintjén.

 

Galéria – Kattintson a kinagyításhoz